Meddig kell még megalázó körülmények között élniük a kollégiumi diákjainknak?

Meddig kell még megalázó körülmények között élniük a kollégiumi diákjainknak?

Felkavarta az állóvizet a nyíregyházi kollégium állapotával foglalkozó posztom. Több sajtóorgánum megkeresése mellett számos szülőtől is levelet kaptam, amelyekből kiderül: országszerte súlyos problémák vannak a kollégiumok állapotával.Végtelenül leharcolt, koszos, elavult, méltatlan állapotok várják a gyerekeinket, a kormányzat számára pedig mintha egyáltalán nem lenne fontos, milyen körülmények között kell tanulniuk a középiskolás és egyetemista diákjainknak. Vagyis a jövőnknek.

Ráadásul nemcsak a magyar gyerekeket érinti ez a szégyenteljes állapot. Egy kedves követőmtől kapott levél szerint egy japán cserediák - aki nagyon megszerette hazánkat - úgy döntött, egyetemi tanulmányait is Magyarországon folytatja.

A Corvinus Egyetem Tarkaréti úti kollégiumban kapott szállást, ám harmadik világbéli állapotok fogadták őt: mérhetetlen kosz, hulló vakolat, minősíthetetlen állapotban lévő ágy várta. Hogy ez ne legyen elég: ezért a koszfészekért évi 430 ezer forintot kér az egyetem.

Láthatjuk, hogy nemcsak a magyar diákokat sújtja ez a probléma, de a nálunk tanuló külföldi diákok révén hazánk hírneve is csorbát szenved emiatt.

Joggal tehetjük fel a kérdést: hogyan történhet meg ilyen hazánkban 2024-ben?

A magyar költségvetés egészét tekintve a kollégiumok felújítása, karbantartása, sőt, tisztán tartása elenyésző kiadással jár(na), mégis azt látjuk, hogy a kormányzat nem tekinti problémának a gyermekeinkre váró minősíthetetlen és megalázó körülményeket.Éppen ezért Ander Balázs képviselőtársammal feltettük a kérdést a kormány számára: vajon egyetértenek-e azzal, hogy úgy volna normális, ha a leglepukkantabb kollégium sem lenne rosszabb állapotban, mint a legjobb börtön. Szeretnénk azt hinni, hogy úgy gondolják ők is, a diákjaink, gyermekeink fontosabbak, mint a jelenleg igen kényelmes körülmények között pihengető bűnözők.

A magyar diákok és szülők pedig joggal várják a választ arra vonatkozóan is, hogy a magyar kormány konkrétan mit és mikor kíván tenni annak érdekében, hogy a nyíregyházihoz hasonló áldatlan állapotokat felszámolják, és ahol szükséges, ott érdemi fejlesztést eszközöljenek.