Nyílt levél Balog Zoltán részére!

Nyílt levél Balog Zoltánnak

Tisztelt lelkész úr!

Kezdem a kíméletlen valósággal: a tegnapi napon minden magyar előtt egyértelművé vált, hogy ön egy gyáva ember. Már az is beszédes volt, amikor a kegyelmi ügy kirobbanásakor elmenekült az országból, majd két nő szoknyája mögé bújt, de a tegnapi ördögi magyarázkodása minden addigit alulmúlt. Ön gyáva módon úgy állította be, mintha egyházát érte volna támadás, ami már önmagában álszent, farizeus hazugság. Ennek a nyúlszívű ferdítésnek a továbbpörgetése, hogy gyáva módon nem saját oldaláról, hanem az egyház oldaláról jelentkezett be az előre megkomponált magyarázkodással. De a legvérlázítóbb, hogy az áldozatokról egyetlen szót sem szólt annak ellenére, hogy elismerte – többek között – ön lobbizott, ön járt közben a pedofil bűncselekmény bűnrészesének gyalázatos kegyelméért. De mit is tett Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon igazgatója és az őt kimosni próbáló helyettese és bűnsegédje, K. Endre?

A reá bízott ártatlan gyermekek által csak János bácsinak hívott szörnyeteg hosszú évek során sorozatosan követett el szexuális visszaéléseket a rábízott kisfiúk sérelmére. Áldozatai között 12 év alatti és szellemi fogyatékos fiúk is voltak. Az egyik áldozat végső elkeseredésében öngyilkos lett, a vonat elé ugrott. V. János a felnőttekben bízó kisfiúk lelkének tucatjait nyomorította meg, K. Endre pedig ezt a gazembert próbálta tisztára mosni a gyerekek vallomásainak visszavonásra kényszerítésével, amivel hallgatásra akarta rábírni őket. Ezért volt gyalázatos az ön által szorgalmazott, számára adott kegyelem, amelynek két aláírója lemondott. De a magyar emberek, s főként az áldozatok igazságérzete ennél többet kíván: a kegyelemért lobbizó, az azért közbenjáró közszereplők felelősségvállalását. Tegnap ön ez elől menekült el, és jól tudjuk, hogy ez elől bujkál Orbán Viktor is.

Babits sorai visszhangoznak fülemben: „mert vétkesek közt cinkos aki néma. Atyjafiáért számot ad a testvér: nincs mód nem menni ahova te küldtél. Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra".

„Kegyelmi döntése megfosztja az áldozatokat a méltó igazságszolgáltatástól” – írta Novák Katalinnak az egyik bicskei áldozat. Nos, az ön méltatlan magyarázkodása megfosztotta a magyar embereket és legfőképpen az áldozatokat az igazságba vetett hitüktől! Nem egyházi testületeknek kell ítéletet mondania az ön tettéről, hanem a saját lelkiismeretének!

Tisztelettel:

Gyöngyösi Márton,

Európai parlamenti képviselő

Elnök, Jobbik-Konzervatívok