Sajtóközlemény

Kocsis Máté ismét kreatív kedvében volt, hiszen új törvényjavaslata értelmében a kormány gyakorlatilag érdemi indoklás nélkül, az idők végezetéig hosszabbíthatná a veszélyhelyzetet. A Jobbik szerint az új javaslat nem több, mint a kormány újabb lépése a teljhatalmuk kialakítása felé.

Az elmúlt hónapokban láthattuk, hogy a kormány szégyenletes módon a szomszédunkban zajló háborút arra használja fel, hogy az elmúlt 12 év elhibázott gazdaságpolitikájának eredményét indokolja. A háborúra hivatkozva – érthető módon – veszélyhelyzetet rendeltek el, azonban ezen időszakot semmi másra nem használták, mint saját érdekeik érvényesítésére, átgondolatlan és a magyar emberek számára káros törvények meghozatalára és saját oligarcháik zsebeinek további hizlalására. Elég, ha visszagondolunk a két nap alatt átvert katatörvényre vagy az állami polihisztor, Mészáros Lőrinc MVM-es érdekeltségeire.

A most benyújtott törvény pedig minden lehetőséget megadna az Orbán-kormánynak arra, hogy ezen tevékenységeiket ellenőrizhetetlenül és végeláthatatlanul folytassa.

A Jobbik szerint egy felelős kormány ilyen vészterhes időkben nem azzal kellene foglalkozzon, hogy hogyan biztosítsa be a hatalmát, hanem azzal, hogy hogyan segítse valóban és érdemben a magyar embereket. Ehhez képest szó nélkül szavazták le a Jobbik áfacsökkentő javaslatait, megszüntették a rezsicsökkentést, ezzel pedig még nehezebb helyzetbe hozta a magyar kis- és középvállalkozókat, a magyar családokat.

Mi természetesen továbbra is nép pártján állunk, a magyar emberekért dolgozunk, javaslatainkat újra és újra a parlament elé tárjuk, hiszen az áfacsökkentés az élelmiszerek, a tűzifa és a gyermeknevelési cikkek esetében azonnali és érdemi segítséget nyújtanának minden honfitársunk számára!

Jobbik Magyarországért Mozgalom