Szájer ereszcsatornán csúszott a mélybe

A Fidesz végérvényesen Európa szégyenévé lett. Orbán már tárgyalhat akármiről, nemcsak uniós vétója, de hamis politikai krédója is hiteltelenné és nevetségessé vált. Szájer Józseffel közösen lehúzták a csatornán.

Miközben Szájer József kábítószerrel a táskájában, szinte meztelenül, egy ereszcsatornán menekült egy melegbárban rendezett illegális orgiáról, Kövér elvtárs, a fideszes morál felkent őre, nyugodtan hajtotta álomra a fejét, annak biztos tudatában, hogy 133 „bátor ember” biztosan megszavazza Jakab Péter 4,4 milliós büntetését egy zsák krumpliért, tudniillik „megsértette az országgyűlés tekintélyét”.

Szögezzük le, hogy Szájer József nem csupán a Fidesz egyik politikusa, hanem mindeddig a Fidesz egyik legismertebb, legsikeresebb politikusa, Orbán Viktor személyes jóbarátja, bizalmasa, nem mellesleg a gránitszilárdságú Alaptörvényt megszövegező Bizottság elnöke. Ne legyünk álszentek, hiszen politikusi berkekben már régóta keringtek pletykák korábbi, még a mostani tényállásnál is jóval durvább bécsi orgiát lebuktató razziáról, ahol állítólag szintén előkerült Szájer József neve. Mindeddig nem hittünk ezeknek a szóbeszédeknek, de mára már egyáltalán nem tűnnek minden alapot nélkülözőnek ezek az

állítások. Hiszen mindannyian jól tudjuk: addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.

Szájer József, akinek egész élete egy hatalmas színjáték, vasárnap még azt hazudta a magyar választóknak, hogy azért mond le hosszan tartó gondolkodás után, mert egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Holott nyilvánvaló, hogy lemondásának az oka, hogy a szintén színjátékot játszó tolvaj Orbán erre a döntésre kényszeríthette, mivel nem akarta, hogy a mostanihoz képest lányregénynek tűnő Borkai-ügy után egy sokkal durvább botrány robbanjon rá a hazugságaival lelepleződő, álkeresztény, álnemzeti kormánypártokra. A hatalomért Soros-ösztöndíjasból és liberális politikusból pragmatikusan Soros-ellenessé és illiberálissá vedlett Szájer mostani lebukása mindenkinek megmutatja, hogy mennyire lett valóban konzervatív a homofób propagandától hangos, a genderezésből ki sem látszó Fidesz. Pont annyira, amennyire nemzeti, keresztény, tisztességes és őszinte. Semennyire!

Ne felejtsük el, hogy Szájer József felesége az a Handó Tünde, aki az Országos Bírósági Hivatal korábbi elnökeként folyamatosan a független magyar igazságszolgáltatás lebontásán fáradozott, ma pedig Orbán jutalmaként Magyarország Alkotmánybíróságának bírája.

Azok után, hogy Szájer József – a hazug fideszes, Európa-ellenes és sorosozó – propagandával mennyi kárt okozott a hazánknak és a magyar népnek, nincs bennünk semmilyen részvét. Orbán bizalmasa meglakolt a hazugságaiért, ahogyan főnöke is meg fog lakolni a tolvajlásáért. Ma Szájer József kétarcúsága, holnap Orbán tolvajlása lát majd napvilágot! Hogy is szól a régi mondás? Fejétől bűzlik a hal!

Nincs két Fidesz: egyetlen hazug, korrupt, tolvaj, bűnözőkből álló Fidesz van. Akiknek ezúton is üzenjük, hogy mindenkit el fog érni az igazság pillanata!