Pártfüggetlen elszámoltatást és teljes körű vizsgálatot követelünk a Volánbusz-ügyben

Szeptember 17-én a bíróság elrendelte Jellinek Dániel milliárdos üzletember és Szivek Norbert volt MNV-vezér letartóztatását a Volánbuszhoz kapcsolódókorrupciós ügyben. A hatóságok túlárazott beszerzéseket, vesztegetést és mintegy 10 milliárd forintos állami kárt vizsgálnak. Bár a letartóztatás önmagában még nem jelent bűnösséget, az ügy súlyát jól jelzi, hogy az ország egyik leggazdagabb vállalkozóját és egy volt állami csúcsvezetőt érintő kényszerintézkedésről van szó.
Az elmúlt évtizedek rendszerszintű, fideszes oligarcha-világának működése tette lehetővé, hogy milliárdos tételek tűnjenek el az adófizetők pénzéből. Nem fordulhat elő többé, hogy kiváltságos körök büntetlenül csapolják meg a közvagyont. Ebből kifolyólag a Jobbik a következő határozott lépéseket követeli az ügyben:
- Pártfüggetlen és teljes körű kivizsgálást: az igazságszolgáltatásnak mindenféle politikai befolyástól mentesen, teljeskörűen fel kell tárnia a Volánbusz-ügy és a háttérben húzódó hálózatok minden szálát. Bízunk benne, hogy a nyomozás során az is feltárásra kerül, hogy kik irányították a rendszert, és áll-e valaki a most letartóztatott személyek felett.
- A kilopott vagyon visszaszerzését: a korrupció révén magánkezekbe került közpénzeket meg kell találni, és kamatostul vissza kell szerezni a magyar állam, illetve az adófizetők számára.
- Rendszeres és nyilvános tájékoztatást: a közvéleménynek joga van tudni, hogy pontosan kik éltek vissza a pozíciójukkal, és hogyan károsították meg az országot.
- Az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását: a jogállami alapelveket minden esetben szigorúan meg kell őrizni, de a felelősségre vonásnak a törvény teljes szigorával le kell sújtania a bűnösökre.
A Jobbik vallja, hogy Magyarország csak akkor állhat a fejlődés útjára, ha végleg felszámoljuk a NER korrupt összefonódásait. Ideje a tiszta közéletnek!